Három bejegyzés, három élethelyzet, de hogy ki is az a Norbi? Norbi a korábbi 2 bejegyzésünket kiegészítendően, ma meglepett egy részletes történettel. Azzal a történettel, ami az Ő életéről szól, Norbiról, ahogyan elvesztette szeme világát. Azt, ahogyan elvesztette a barátait, az önbecsülését, majd újra erőt merített és úgy általában már vidáman is tudja élni az életét. Azt mondja nekem mindig, hogy ő sem mindig ilyen, benne is meg van a szorongás, néha nagyon nehezen kezeli ezt a helyzetet, de erőt ad neki, hogy él.
Norbi sorait úgy adom közre ahogy írta, mert ő maga írta. Bárhol is írt kisbetűvel vagy naggyal, minden úgy marad ahogyan ő írta. A sorok tördelésén változtattam csupán a jobb átláthatóság érdekében. Norbi szó szerint vakon gépel, vakon! Aki nem hiszi, járjon utána!
” Én lennék az a galád, akit a Zoli emlegetett. Lakatos Norbinak hívnak, 2 éve vakultam meg.
Hogy hogy történt?
Hát azt magam sem hinném el, ha más mesélné el a történetet.
Kisharsányban a szüleimnél voltam éppen akkor. január 11.-e volt, és rajtam volt a sor, hogy fát hozzak be a tűzre.
Felöltöztem, cipőt is húztam és kimentem fáért. A fásban fel kellett állnom a padkára, hogy a felhasogatott fákat lehúzhassam a tetőről.
Ahogy a padkáról leléptem egy örült nagy fájdalmat éreztem a sarkamba. Láttam, hogy egy deszkadarab nem akar lejönni a cipőm talpáról.
Akkor már tudtam, hogy mi is történt. Kihúztam a szöget a sarkamból, levettem a cipőm és akkor láttam, hogy elég nagy a baj, mert eléggé vérzett. Édesanyámmal beültünk a kocsiba és irány a siklósi sebészet. Ott szépen, ahogy kell kitisztították, megkaptam az ilyenkor szokásos tetanuszt, majd hazamentünk.
Másnap már dolgoztam vele, és nem éreztem semmit, nem fájt, nem dagadt be, nem pirosodott. Így telt el 6hét, igen jól látjátok, 6hét.
Amikor is az történt, hogy a barátnőm kérdezte, hogy fáj-e a sarkam, mert olyan furcsa rajta valami. Megnéztem és tényleg olyan puha volt .
Ahogy elkezdtem nyomkodni, egyszer csak a szög helyén kifakadt. Véres, gennyes cucc jött belőle ki.
Hétfőn irány vissza a sebészet, az orvosok a fejüket vakarva álltak, mert ilyennel még nem találkoztak, hogy valakinek 6héttel később gyulladt volna be bármije is. Újra kitisztították és kötözésre jártam majdnem 2hétig. Miután semmi változás, nem akart a gyulladás lemenni a sarkamról, sőt már a bokámra is átterjedt, az orvosok előálltak egy olyan ötlettel, hogy beraknak kettő csövet, hogy azon keresztül ürüljön az a cucc ami nem oda való. A műtét megtörtént, azt mondták, hogy sikerült is, és hogy pihentessem a lábam. Én úgy is tettem, pedig az orvosi utasításokat nem igen szokásom betartani.
Március végén, amikor semmi nem javult, még becsövezve sem, akkor úgy döntöttünk, hogy lemegyünk szegedre, ahol már kezelt egy nagyon jó és számunkra szimpatikus orvos. A nevét is megemlítem, mert sokat köszönhetek neki és ez a legkevesebb. Dr Bálint Jánosnak hívják, aki azóta Kalocsára került a sebészeti osztályra. Nem tudom, hogy jó döntést hozott-e ezzel, egy biztos, hogy a kalocsai kórház sokat nyert azzal, hogy Ő odament dolgozni.
Ő kezelte tovább a lábam, ami már annyira be volt gyulladva, hogy a fél lábszáramig teljesen be volt dagadva és pirosodva. A röntgen kimutatta, hogy a szög kiszakított egy darabot a sarokcsontomból és az okozta a gyulladást. És mivel majdnem 2hónapig be volt gyulladva, kaptam egy szép csonthártya gyulladást is. Azért, hogy ne húzzam tovább az időt, elkezdem leírni, hogy hogy is kezdődött a megvakulásom.
Bálint doktor szigorú ágyban maradást követelt meg, mert azt mondta, hogyha nem tudjuk a gyulladást megállítani, akkor sajnos amputációra kerül sor. Ezt az orvosi utasítást betartottam. Egy vasárnapi nap, már nem is tudom hányadik nap volt ágyban töltve, éppen a barátnőmmel sms-eztem. A hátamon feküdtem és mivel nem tudtam az éjszaka aludni gondoltam becsukom a szemem amíg megjön a válasz. A válasz megjött, én kinyitottam a szemem, de az sms-t már nem bírtam elolvasni, mert minden behomályosodott.
“Megvakultam…”
Becsuktam a szemem, majd újra ki, de semmi változás. Szóltam a nővérnek, ő az orvosnak és azonnal vittek a szemészetre. Azt mondták, hogy a retinán az erek be vannak gyulladva, lézeres műtéttel talán meg tudják oldani a problémám. Megtörtént a beavatkozás, nem is egyszer , de semmi változás. Felküldtek Budapestre a Szt. Imre kórházba, Dr Radó Gábor főorvos úrhoz. Ő már haza sem engedett, másnap megműtötte a bal szemem. A műtét sikerült, de a beteg meghalt szindrómába estem. A műtét után a bal szememre semmit nem láttam. A jobb szememet lézerezni kezdték és úgy látszott, hogy meg fogják tudni menteni. De az ég sem volt velem, mert kaptam egy kötőhártya gyulladást, e miatt be kellett fejezni a lézerezést.
Miután a gyulladás lement a szememről, a lézerezés már nem segített volna, ezért azt mondták, hogy műtétre lesz szükség. Azt mondták, hogy kb 30% az esélyem hogy látni fogok. Ha nem műtetem meg akkor szépen lassan el fog menni a látásom a jobb szememről is.
Belementem, bár ne tettem volna.
Azt javaslom mindenkinek aki ilyen cipőben jár, hogy ne egyezzen bele a műtétbe, csak akkor ha 80%-ot ígérnek neki legalább, hogy visszanyeri a látását. A műtét ismét sikerült, olyannyira, hogy a jobb szememre is megvakultam.
A szüleim hazavittek.
Közel egy évig feküdtem otthon a négy fal között. A barátaim, akiket a barátaimnak hittem, szépen csöndben elpárologtak mellőlem.
” Megvakulsz és alig marad barátod? “
Kb. 80emberből annyi maradt mellettem, hogy egy kezemen meg tudom számolni.
Három kategóriába tudnám sorolni őket:
– Az egyik az, amikor megígérik, hogy majd felhívnak, megkeresnek és azóta sem volt rá idejük.
– A másik az, amikor nem ígértek semmit , mert meg sem kerestek, hogy mi is történt velem.
– A harmadik az , amikor azt mondták, hogy ne haragudjak, de nem férek így bele az életükbe.
Ezeket utáltam akkor a legjobban, de az idő múlásával rájöttem, hogy bennük legalább volt annyi bátorság, hogy a szemembe mondják.
5 ember volt aki mellettem állt. Ez az 5 ember:
Rács István
Varga-Pálóczi Tünde
Sári-felnagy Anita
B.Nagy Balázs(Béni)
Budai Tamás(Csuti)
Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy mellettem voltak a bajban.
Talán soha nem fogom nekik tudni meghálálni, amit tettek értem, de azért meg fogom próbálni. ”
Norbi pont olyan mint minden korabeli fiatal, a különbség csak annyi, hogy : VAK
Érdemes elgondolkodni, milyen emberek is azok akik a vakvezető kutyával kizavarják a vakot a Tescóból, mert hogy oda állat nem mehet be , miközben nem segítenek neki abban, hogy bevásárolhasson. Norbi mindenkinek megköszöni ha segíteni akar neki és elnézést kér akkor is ha bárkinek neki megy. Udvarias, néha levert néha piszokul vidám, olyan akit ha a szemeddel látod, azt hinnéd egy vidám fiatal, pedig Norbi 30 éves korára megtanulta, hogy életben kell maradnia, mert vakon nem bízhat az emberek jó szándékában!
A Zoli unszolására tovább írom a megvakulásom történetét. Bár én nem akartam, mert tudom, hogy vannak rajtam kívül mások,
akik sokkal nagyobb problémákkal küzdenek. de aki nem kíváncsi a panaszáradatomra, az ne olvassa tovább. Szóval ott tartottam, hogy azok akik
mellettem maradtak. Az ember ilyenkor automatikusan nem említi meg a családját, pedig ők teszik ilyenkor a legtöbbet értünk, ők hozzák a legtöbb
áldozatot.
Ez nálam is így történt.
ők mindent megtettek, hogy nekem valamelyest jobb legyen, minden követ megmozgattak, hogy bármi javulást elérjenek az állapotomban.
Olyannyira magam alatt voltam, hogy a négy fal közül nem igen mozdultam ki. kaptam is a fejemre ezmiatt, amit akkor b…..tásnak tudtam be,
de mostanra rájöttem, hogy csak a javamat akarták. Inkább elvoltam a magam kis hülye gondolataival, minthogy eltereltem volna őket bármivel.
Semmi nem volt jó, mindenkire haragudtam az állapotom miatt. De főleg a szüleimmel viselkedtem úgy ahogy nem kellett volna.
Felvettem a kaktusz ruhám és csak szúrtam, bármit is csináltak.de mindig azokat bántjuk akiket szeretünk.És most szeretném megragadni az alkalmat,
hogy megköszönjem szüleimnek, testvéremnek, nagyszüleimnek, hogy annyi mindenben segítettek és mellettem álltak a legrosszabb időkben is.
rajtuk kívül volt egy ember aki mindig megpróbált kimozdítani a négy fal közül és próbált visszavinni az életbe.
Időt és pénzt , valamint ami a legfontossabb, barátságot nem sajnált rám. Bár 150km-re volt tőlem, de Ő mindig jött és vitt magával.
Mentünk lovakat etetni, bevásárolni, ruhátvenni, bárhova ment, vitt magával. Neki nem derogált az, hogy kisérgetni kellett.
nem volt kínos neki vakot kisérgetni! A mai napig azt állítom, hogy az embernek egy barátja van, igaz barátja. hát nekem Ő az igaz barátom.
Azt hiszem, illetve tudom, hogy tűzbe menne értem.
Nevet is írok : Rács István
Egy másik illetőt is meg kell említenem, akinek sokat köszönhetek még, mert Ő telefonon tartotta bennem a lelket. A kezdeti napokban,
minden nap telefonált, pontosan délután 3 órakkor. Minden napom fénypontja volt amikor 3kor megcsörrent a telefon, és meghallottam az
Ő hangját a telefon másik oldalán. Lehet, hogy neki is nagyon rossz napja volt, mégis hozzám vidáman szólt és napról napra kihúzott a gödörből.
Bár ezek a telefonálások a hetek és hónapok múlásával ritkultak, de csak annak írható ez be, hogy egyre jobban lettem. Pedig tőle nem várhattam
volna el, hogy így álljon hozzám, mert azt hiszem, hogy régen nagyon megbántottam.
Bár van egy személy, aki nem örül, hogy a mi kapcsolatunk ilyen, illetve, annak sem, hogy én egyáltalán létezem az Ő életében.
és Ő mégis mellettem volt a legrosszabb napjaimban.
ismét egy nevet fogok említeni:Sári-Felnagy Anita
Majdnem egy év otthonlét után jött édesanyám azzal az ötlettel, hogy talált Budapesten egy rehabilitációs tanfolyamot, ahhova el kéne mennem.
A hátam közepére nem kívántam a dolgot, de áprilisban ott találtam magam.
A VERCS!
Vakok elemi rehabilitációs csoportja.
Ezúton szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem a tanfolyamon. Nagyon nagy változásokat hozott az életembe ez a pár hónap.
A tanfolyamra szülői rábeszélésre mentem el, az elején nagy utálattal. Haragudtam mindenkire, mindenre, kerestem a bűnöst akit hibáztathattam
a megvakulásom miatt. Utáltam magam, mert nem találtam a helyem az életben. utáltam a szüleim, mert erőltették a tanfolyamot. utáltam a
tanárokat, mert számomra feleslegesnek tünő dolgokkal fárasztottak. Hogy idáig eljussak kellett az, hogy felnyissa valaki a szemem. z már az
első héten megtörtént, a sorstársak, tanároknak köszönhetően. A 3 hónap alatt visszanyertem az életkedvem, célokat tűztem ki magam elé.
Nagy Karolinnak köszönhetően megtanultam közlekedni.
Balla Ágitól megtanultam helytállni a mindennapokban. Pászti Ági pedig megtanította a braille írást-olvasást. Balogh Gyuláné Mariann még szőni is
megtanított. Takács Judit pedig simává tette az amúgy göröngyös utat. És, hogy ki ne maradjon, Herceg Lajos nélkül most nem irogatnám
ezeket a dolgokat. Név szerint hosszú lenne felsorolni mindenkit aki segített idáig eljutni akár csak egy szóval is.
De mindenkinek köszönöm.
A tanfolyamon rám talált az a dolog , amit csak úgy emlegetünk, hogy szerelem. ez a dolog megtestesítője Kokas Cecília volt.
Tanár és diák. Illetve, hogy helyesbítsek, engem nem tanított. adódott belőle bonyodalom rendesen. De ez a kapcsolat nagyon szúrta a
begyöpösödött barmok szemét. A 3hónapot köszönöm a VERCS-nek és az intézetnek, de az utánalevő dolgokat ….!
Majd egyszer máskor.
“Idővel az ember megérti,mi a különbség a között,hogy tartasz egy kezet vagy leláncolsz egy lelket. És megtanulod,hogy a szerelem nem
azt jelenti,hogy lefekszel valakivel és ha nincs valaki melletted,nem azt jelenti,hogy egyedül vagy.
És megtanulod,hogy egy csók még nem szerződés és nem ígéret. És elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel, és megtanulod
az utakat a mára és mostanra építeni,mert a holnap nem garantálja a terveidet. A holnapnak mindig van egy csomó olyan változata ami
megállíthat félúton. És idővel megtanuljuk,hogy a nagyon sok is életet adó meleg is égethet és elszenesíthet.
Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és diszítgetni a saját lelkedet ahelyett,hogy másoktól várod,hogy virágot hozzon.
És tanuld meg,hogy tényleg el is tudod viselni,hogy tényleg van erőd és tényleg értékes vagy.
És az ember csak tanul és tanul.
És idővel megtanulod,hogy ha csak azért maradsz valakivel,mert gazdag jövőt ígér,előbb utóbb visszatérsz a múltba. Idővel megtanulod,
hogy csak az tud boldogságot adni aki elfogad hibáiddal és nem akar megváltoztatni. De ha csak azért maradsz valakivel,hogy ne légy
egyedül,idővel majd nem akarod látni. Idővel megtanulod,hogy az igazi barát kevés, harcolnod kell érte,mert másként körülvesznek a nem
igazak. Idővel megtanulod,hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt akit megsérteni akartál.”