Egy olyan világban ahol senki nem szeretetből dolgozik – csak én vagyok olyan állat, hogy szeretnék mindenkit megindítani a maga útján – ezért elmesélhetnék emberi történteket amiben az ostoba hableány , a gonosz gnóm törpe, a pökhendi herceg és a hamupipőke is benne van.

Egyszer volt, hol nem volt talán a világban ilyen csak kevés volt, élt egy város közepében, ahol a legnagyobb dolgok születnek, egy pökhendi herceg és egy ostoba hamupipőke. Ezek ott ketten a nagy város szívében úgy gondolták, felnőtt létük és életük akkor válik értékessé, ha álmodnak egy nagyot, megfikázzák a világot és majd csak lesz valami ami felpörgeti az életüket. Tőlük néhány óra járásnyira lakott a gonosz gnóm törpe és az ostoba hableány, akik olyan messze voltak egymástól mint csiga az autópálya túloldalától, mondogatták is egymásnak mint a csigák:Nekünk arrafelé születnünk kellett volna ahol az élet habosabb oldala van.

Nagy ténfergéseik közepette azonban szőtték ám az álmokat mint pók a hálót, ettek, ittak és mások életébe belepiszkítottak. Élvezték ostobán, hogy ha egy ember tőlük sikeresebb volt, annak a hátára köpködhettek, leköphették az autóját, a cipőjét, ha bele léptették egy is kutya gumiba, vagy azt mondták a tenger más lakóinak, hogy ők bizony nem szeretik a zöldborsó főzeléket, de a vendégekkel még is azt etetnek, mert abból 50 liter tartalékjuk van.

A kis hableány egész nap csak ábrándozott és arról a távoli hercegről szőtte az utópisztikus meséjét, akivel a tengeren az összes sellőlány már összeszőtte a levet, akik már hegyekben meg voltak neki. A hableány álmait szövögette és eközben arra az elhatározásra jutott, hogy megkeresi a kis törpe barátját akiről nem is tudta, ő egy gonosz, sértett és egoisztikus lény, aki mindig mások tányérjába köpköd de ha ha rajtakapják, hogy mit csinál, akkor sírva bepisil, bekakál és a rendszer hibáiba bújva, gyáván védelmezi, vastagon kakás fenekét. Ennek a törpének ezért más mesében élő szereplők, a gonosz és a fenekére nőtt kakikupac miatt, a gnóm jelzőt is oda ragasztották. Igaz törpeségét nem a magassága, hanem az emberi lénykénti ostobasága alapozta meg és annyira összenyomta a sok megszégyenülése azoktól akiknek belepisilt a tányérjába, hogy a végén fogta magát és eltörpült mások előtt.

Szóval a mi kis hableányunk elment a gonosz kis gnómsághoz, aki már fente a lyukas fogát a következő belekavarási, belepisilési, köpködési áldozatra és bizony a hableányban meglelte a következő közvetítő közeget. Ez idő tájt a világ másik szegletében élt a segítőkész nagy varázsló, aki mindent úgy kezelt ahogyan van, igyekezvén elfeledtetni másokkal a világ ostobaságait.

Telve szeretettel és varázsló tanoncai tehetségével, bizony sok fekete leves öntőnek fagyasztották meg a levegőben a káros és büdös leveskéiket, amiket aztán simán a földre tettek és ráültették azt aki maga főzte és maga ült a végén bele. Sok esetben már azon törték a varázsló tanoncok a fejüket, hogy ennyire buta nem lehet valaki, ha terjesztik a leves fagyasztás technológiáját, miért ül bele valami másik ostobaságot csináló, ha úgy is tudja, a varázslás megfagyasztja a fekete levest is. Végül is mindenki a maga fekete leves csinálója, aki meg olyan lüke, hogy nem olvas eleget, vessen magára és üljön csak levesbe.

Ez a gonosz kis törpe, mindenki levesébe bele köpködött ezidáig, mert nem volt aki beton fedelet rakott volna az Ő ostoba kobakjára, hiszen ha a pöcegödörbe bedobják, abba a nagy valódi tároló edényben, senki nem fogja meghallani az ostobaságait és maga is oda kerül, ahová másoknak az életét tologatta. Szó szerint arra biztatta a hozz érkező ostoba kis hableányt, aki magát halálos betegnek állítván be, remélte mások őszinte sajnálatát, de eközben kissé lusta és kissé tehetségét vesztett lényként, elveszítette az élete fonalát és bizony ami gurulni tud, el is gurul alapon, a cérna végét pont a manónál lelte meg. Senki ne gondolja azonban, hogy van olyan büdös cérna, ami arrafelé akar menni ahol a fekáliában úszó, kakás fenekű gnóm manó lakik, csak hát ez a furmányos gnómság, bele szőtte a fonálba a mágnest a végén, ami meg ezek után, oda szippantotta a manóhoz a leguruló fonal véget. Lett is nagy csodálkozás, sorszerűségről és csodáról beszéltek, pedig csak a törpe manipulációjának áldozata lett az amúgy lusta, de önérzetes hableány.

Úgy döntött a törpe, most megtréfálják közösen a varázslókat, ha már hasznos soha nem jut az eszükbe és lévén a manó kéglijét olyan jelzálog terhelte amit fizetni amúgy sem tudott, hát gyors kakát kavarnak. Van az a mondás ami viszont úgy szól, minden kedves meseolvasó gyerek ismeri, szóval aki vermet ás és várja a kedves bele huppanót, az a végén maga huppan bele. Kavartak, kevertek, szórtak bele mindenféle kakákat, jó szagos vizeket és nagy nyálasságokat, egy fél fekália tároló autó megirigyelte volna azt amit össze mázoltak. Fogták azt a nagy fekáliát és legurították a hegyről, rá a népekre, majd lefolyik az a varázslók házáig, gondolták ketten, kinövekedett önérzetes szarkeverőként.

Ez időtájt a pökhendi herceg, férfiassága elillanván, földi szíve választottjával hamupipőkével egyezkedett, mert hát az élet nem habos torta mondta már ezt Pelikán elvtárs is, de azért a gazdagság már megvetendő is, meg végül is a herceg a családi egy szobájával bátran tudja elvarázsolni a hamupipőkét, akinek csak mindíg a vándor ágy jutott, különféle szegletekben, de egyik sem volt a sajátja. Amikor már az álom manók sem segítettek a hencinek – akit a világiak hívtak így mert kicsit olyan volt mint aki nem e világban él, és hol hencegett, hol ábrándozott, hol keverte így lett henci – gondolt egyet és bátran bele csinált a ventilátorba, mert olvasta egy gnóm törpe írásban, na nem a mi fenti törpénk írta, hogy az jót tesz a munkaképességnek. Lévén dolgozni Ő nem szeret, gondolta hamupipőkének odaszólogat, menjél már csinálj valamit, ha már semmit sem hoztál a konyhára egy éve.
A hamupipőke felhajtott minden szegletet, benézett minden ágy alá – az alá az 1 kölcsön ágy alá amiben aludt – és meglátta, na mit látott meg? Az Ő büdös nagy semmijét látta meg, de hát a herceg csak győzködte, hogy ha Ő jól néz látni fog valamit, bizony reggelig dőlve várta az ágy alatt, hogy a hajnali mini pók kimásszon alóla és elcsoszoghasson a lába mellett, majd sikoltva ugorhasson a herceg nyakába, hogy jááááj. Mire az: Te meg mit ugrálsz itt, nem ugráltál már egy éve sehová, csak nem belém szerelmesedtél, aztán ezért ölelkezel itt vélem? Az meg, mert hát pókfóbiás volt, nem tudta eldadogni, hogy dehogy, dehogy inkább arra akart rámutatni, hogy ő most a póktól, merevre becsinált és fogja már be a henci az orrát, mert az gáz lesz de iziben.

Hercegünk akár csak a gnóm törpe és akár csak a buta hableány nem tudták, a varázslók már látták előre a hazug terveiket és előtolták a kakafogókat, a kaki visszacsapókat és a törpe és henci fagyasztó, hableány pukkasztó szetteket. A mesének persze ildomos befejezésének kell lennie, ezért hát rátámaszkodhatunk a séta pálcánkra és várhatjuk a befejezést. A bejezést amiben a gnóm törpe eközben rogyásig terhelt kéglijét elviszik a bank varázslói, a hableány férjével a tengeri és óceáni társai végeznek mert ők nem csak beszélnek a vízről hanem benne is élnek. A henci meg rémálomban fekszik azóta is, hogy ki lesz az aki az ő hamupipőkéjét elrabolja, elcsalja, elédesgeti tőle ezért tele szórta az ágy alját sok pókkal, hátha mindtől a nyakába ugrik sikoltva az ő hamupipőkéje, legalább az illúzió legyen meg.

A varázslók e közben tovább élik napjaikat és azon dolgoznak, hogy az ilyen és más ostobák ne szarhassák össze mások életét, életterét és a fekáliát igyekeznek azok udvarán tartani ahová az való és akitől az való. Ingyen fekália szállítást és szponzorálást egy varázsló sem vállal azóta sem, inkább azon törik a fejüket, hol lehet még egy jó megoldást lelni. A varázslók olyan megoldást keresnek amiből értékes emberi tudás, szerfelett kitartó magatartás, tanulni vágyás és csapatszellem alakul ki, mert a világban ma a káprázatból ébredőket, elvakítja a csend és a gödör szélének megcsillanó fénye. Az a pici fény pedig arra sem elég ekkor már, hogy hátrafordulhasson az ember, a gödörbe hupp, bele fog esni.

Minden mesének van egy vége ennek legyen az, hogy azok akik ma törekvő emberek, elhiszik és erejük van annyi pénzt keresni amiből élnek, annyi pénzt amiből fejlődnek, azok képesek másokat vezetni és túlsegíteni a bajokon, de azok akik egy perselyből remélik, napi néhány órás lézengés után a megélhetést, azok ma inkább mások szapulására rendezkednek be, akár csak a gnóm törpe vagy a henci és bután hiszik azt amit a hableány, hogy az ő hercegükkel bizony más hableányok nem voltak ám soha, pedig de,de,de…

Azoknak akik elhiszik magukról, hogy jók de mégsem értik mivé lehetnek.  Szóval kedves embertársam,  magam részéről sokra tartalak, jók az írásaid, de akkor tudok bármiben is veled együttműködni, ha elhiszed a képességeidet, kiaknázod azt és elmondod, miben segítve, mit remélsz és mit adsz, miket tartasz be és miket vállalsz ha nem tartod be. Mivé legyen az amit alkottál ha eluntad magad, ha elfáradtál, ha kiszálltál és mivé lesznek mások nélküled, ha egy csapatot hagysz szarban a magad tehetetlenségében.

Szóval ébredj fel bátran és fogalmazd meg, mitől is leszel olyan része egy csapatnak, ahol mások is elhiszik, hogy Te a része vagy és nem azon kell gondolkodni, te mikor adod fel és szállsz ki, mert sikeres akar lenni ma mindenki, munkáját arany értékűnek látja, de a konverziót a pénztárnál számolják, a csere pedig az életed lesz. Simán csak küzdj és álmodj, keresd a megoldást magad épülésére és ha ennek érdekében a könnyebb út magad pallérozásában látszik, hát tedd meg.

A csapatmunka, annak megfogalmazása, hogy mit érsz, más játéktér. Abban hinni, hogy Te zseni vagy szép dolog, de meg is kell csinálni. A sértett emberek egész halmaza zseni ma a világon, de a konverzió értékét a piac adja. Olyanokkal kell cserélni aki ismeri a termékedet, a te búzádat, árpádat mert rizsából van elég, azzal sokat kell dolgozni!

Attól viszont óva intenélek, hogy mások életébe azért szállj bele, hogy netalán tán később feladván törekvéseidet a csoda várást, kaka gyártásba kezdj, mert a varázslók mindíg résen lesznek…”

🙂

Légy üdvözölve a való világban!

Utóírat:

Csernus dokit idézném neked végül:”Az önbizalmat mindenki csak saját magának adhatja meg, és csak úgy, ha megdolgozik érte, ha megoldja az előtte álló racionális és érzelmi konfliktusokat. És mindezt következetesen, napról napra megteszi.”

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website.
Ok
Share This