Régi bevált női trükk! Ki ne ismerné a módszert, még is bedőlnek neki a férfiak és bizony sok esetben kényszeredett házasságukkal, azt hiszik, mindent megnyertek, nőt, gyermeket. A férfi ostobaságát évek múlva fogja csak felfedezni: A Nő pénzért alkalmazkodó élőlényként, olyan kedvesnek és hitelesnek hazudja magát, hogy még maguk a barátai sem hiszik el, ilyen létezik! Néhány nappal ezelőtt régi ismerőssel beszéltem Skypeon és miután megbeszéltünk néhány helló, hogy vagy témát, kdierült, nagyon mardossa valami.

Azt mondta – a hölgyet Orsinak hívják –  őt még nő soha annyira nem verte át senki mint az akit a barátnőjének hitt -a nőt Tímeának hívják – , az akiről azt hitte, van egy lánygyermeke és ezért a szépsége mögé, biztosan a valóságos egyénisége van rejtve. A beszélgetés során kiderült barátnéja egy emelettel fentebb alkott mint ő a házban, hiszen ő vitte oda őt a lányával együtt. Néhány hónap alatt kiderült, hogy a szép szőke lány akinek az élete a szépsége kihangsúlyozása volt, a pénz az istene és a szexen keresztül próbált megfogni férfiakat. A volt barátnő még most is háborog, valahogy ez volt az első keserűség amit kivágott az ex-barátnéra:

“Ma is halgatok a sráctól akié a lakás. De ez már nem érdekel. De abban bizok, hogy a hercegnő (a kislánya a szép vagyok szexértnek szőkének) nől és egyszer csak felülkerekedik mindenen és jelentkezik majd. Egyszer ő is felnő!!! A fiam szokta emlegetni, de már csak halvány emlékei vannak róla. Bennem meg a tüske és harag: na nem a gyerek felé. Őt még mendig szeretem és hiányzik, mert nagyon hozzám nőtt amig itt voltak. Előbb a Székesfehérvári úszómesterrel feküdt le azután, hogy görögből megjöttünk. Én 2 találkozóról tudok. Aztán lefeküdt vagy 5 fickóval és jött ez az új. Egy biztos elég nagy fasz a csávó ahogy bedőlt neki az első álterhességgel amivel megetette. Az meg be is vette és már vitte is kifelé magával Svédországba. Párom egyszer döbbenten jött haza. A KELLO-ban dolgozott és lemerevedett amikor meglátta az a szakács könyvet a polcon amit írt. Bár én azóta se látom sehol, itt nem futott be vele. Jobb lett volna egy novella: Hogy basszak át mindenkit!” Ezen történet szereplője, európai tagállamba helyezte át székhelyét és láthatóan, már otthon érzi magát, még ha ezért mindenkit átvágott, a családját, barátait, de hát a jobb élet reménye, mindent képes legyőzni még a tisztességet is!

A pénzéhes törtető szajhát ne keverd össze a jószándékkal!

Talán ennek okán alappal gondoljuk, a női védelmi rendszer felül kerekedik a helyzeteken. Ezzel szemben ma reggel döbbentem olvasom, hogy szegény és jószándékú európai nőket vágnak át egyiptomban, aho legész iparág épült az ilyen lelkületűnek beállított lányokra.

Az Egyiptomi nagykövet mondja: Egyre több magyar nő keresi fel a nagykövetséget azért, mert szeretne házasságot kötni egyiptomi férfival, de többször előfordult, hogy néhány hét vagy hónap után egy-egy nő sírva kereste fel őket azt kérve, hogy próbálják meg valahogy hazajuttatni.

Kveck hozzátette: más európai országok nagyköveteitől is hallott hasonló esetekről, tehát nem csak a magyar nők kerülnek ilyen helyzetbe. Úgy tűnik, egy egész iparág épül arra, hogy tapasztalatlan, jó szándékú európai nőket kihasználjanak, mondta a nagykövet. Megemlítette: olyat is hallottak, hogy tanfolyamokon oktatják, hogy milyen ígéretekkel, szép szavakkal lehet könnyen levenni a lábáról egy európai kultúrában nevelkedett fiatal nőt.

Tisztelt Nagykövet Úr!

Engedje meg, hogy innen távolból üzenjem Önnek, Ön vagy tök nem ért az emberekhez, vagy annyira sok volt a buli pezsi, hogy még annak hatása alatt nyilatkozott.

Ki mondja ennek az un. “jószándékú” nőnek, hogy menjél több száz km-et az otthonodtól és állj össze egy Arab férfival, akit nem ismersz a szokásai szerint, mert Te más vallás, más nevelési szokás szerint nőttél fel? Azt hiszed, te NŐ, ha jól néz ki a férfi, az megvéd téged a csalódástól, ha néhány gyermekkel amit megszültél ennek a férfinak ott maradsz, netalán ott tartanak, vagy simán haza toloncolnak és a gyermekeid maradnak ott kint?

Milyen diplomatikusan is fogalmazott az Egyiptomi Nagykövet:”Egyelőre az a legfontosabb, hogy honfitársnőnk biztonságban van, és visszautazhatott Magyarországra”

Nyílván ez a leghelyesebb szóhasználat, kifejteném magyarra fordítva:

Tisztelt honpolgár Magyar Hölgy aki egyiptomba készülnél férjhez menni!

Keress magadnak más országot, ahol az Európai értékrenddel mérik a Te lényedet!

…de ez rizsa lenne!

Röviden ezt lenne érdemes megérteni:

Kedves Pénzéhes és külföldi fa***kra éhező Magyar Ringyók!

A pénz csillogása és a gazdagság látszata, megannyi nőt vitt fel egy hajóra, egy bárba, vagy egy gazdag Dubai férfi lakásába, pagodájába. Téged sajnos nem a szeretet és a vakult szerelem, hanem önnön kényességed, a luxus iránti vágyad visz ki Egyiptomba. Ezt persze, hogy egy büdös nagy ringyó vagy, leplezed mert hát elég ciki lenne a család előtt, hogy téged elsőre az arany fajansz fogott meg a bide felett, meg érdekesnek találtad azt, hogy 1 órányira laktok a Piramisoktól. Ez a látvány sem lesz elég akkor, amikor a ribanckodásodból felébredve, kiderül, te csak egy mocskos európai szajha vagy. Te leszel Küklopsz a hétköznapi emberek között, aki milyen kuriózum. Ettől még egy láncon tartott állat lehet belőled, de téged a pénz érdekel és azt hazudod, 3 heti ismertség után, hogy halál szerelmes. 3 héttel később meg, hogy haláli félelmed van! Ez már nem lesz hazugság!

Bátran hidd el, hogy szeretnek, mert az a magyar férfiak nem értik ezt, talán anyád is ezt mondja, meg lehet a bartnéd is biztat, vágj csak bele, nem lesz semmi baj! A magyar lelked, magyar beszéded, sajnos kevés lesz, hogy az állítólagos szerető pasi majd kárpótol az életteredért, bármilyen szegény is vagy Magyarországon: Ne tedd magaddal ezt, csak ha kiismerted a másikat és biztosan tudod, a gyermeked akit szülsz, éppségben, biztonságban lesz később is és szabadságban hordozhatod a két ország között a mamák és papák örömére!

Hogyan védekezz az Egyiptomi házassági szédelgők veszélye ellen?

Egy arab nyelvű oldalon olvastam a következőt EgyptianHisham bejegyzéséből idézek aki távközlési szakemberként dolgozik hazájában és nagyon felháborodott azon, hogy Európai és Amerikai nőket is lépre csalnak a turisztikai házasság szédelgők:

Mindenekelőtt a nemzeti személyazonosító két oldala van, az egyik a személyes fotó, a másik néhány alapvető információ.

Az oldalsó négy darab alapvető információ számozott:

első vonal (szám1) a képzettséget mutatja, mit végzett az igazolvány tulajdonosa, ha ez a rész üres, a személy oktatásban sem vett részt.
A második (szám2) a személy neme.
A harmadik (szám3) a személy vallása.
A Negyedik(szám4) a családi állapot: egyedülálló, házas, özvegy, vagy elvált. Az arab írás jobbról balra olvashatóés a legegyszerűbb módja, hogy megkülönböztesd a dolgokat, ha megjegyzed ezt a jelet: ” ج ” Ez az elvált!

Tipp ahhoz, hogy hogyan kell megnézni a HIS-ID( egyiptomi személyi igazolványt):

1-Kérdezd meg, mint ha csak kíváncsi lennél, hogy hogyan is néz ki az Ő ID-je (személyi igazolványa) mert ilyet még nem láttál és ha csak szórakozik, nem fogod látni.
2-Ha azt állítja, hogy ő soha nem volt házas, és ج jelet láttál, akkor ez egy hazug!


Amerikai nőket is megetetnek ezzel, az egyiptomi házassági átveréssel.

Külön iparág épült erre a témára aki a jóérzésű és kissé eufóriában lévő turistákat szedegeti le anyagilag, vagy csalja az ágyába. A http://baheyeldin.com/places/egypt/warning-female-tourists-thinking-marrying-egyptians.html cikke elmondja:

Bár a legtöbb egyiptomi becsület és a jó magatartású, úgy tűnik, hogy a turisztikai területek vonzzák a viszonylag magas koncentrációja de laza erkölcsű embereket, akik kihasználják a turistákat több módon is. Ez megnyilvánulhat a tartós agresszív koldulásban, a házaló olcsó áruk ajnálásában és anői turisták léprecsalásában.

Szóval, ha egyszerelhangzik a “habibi” (vagyis “My Love” arabul), olvassa el az alábbi részletes leírást amiben érdekes módon, az amerikai turista nőket is figyelmeztetik.

Érdekes és hasznos lehet ennek az Amerikai Kormány által hivatalosan kihelyezett tartalomnak a megismerése is: http://travel.state.gov/travel/cis_pa_tw/cis/cis_1108.html