Archive for február, 2010
Tiger Woods
Posted by: | CommentsTiger alapvetően önnön pénze védelme érdekében, ebben a nazális hangtónusban, felolvasta a szöveget, mely mögött a következő igazság kivehető, miután, folyamatosan balra kipillantva kommunikált (értsd. hazugság elemek ) nevezetesen, a szöveg így állt volna helyesen a szájában:
“Tisztelt Családom és Szponzorok!”
Miután kedves feleségem tudomására jutott szöveget elsütnénk, a drága asszony akit feleségemnek tudok, hónapok óta tudja, mert magán nyomozókkal figyeltet, hogy félrejárok. A kérdést, hogy miért nem szólt nekem erről hangosabban, abban látom megválaszolni, hogy magam is milliárdokkal támogatom korábbi, kevésbé pénzügyileg dúsított életét. Nyilvánvaló, hogy számára az én jelenlétem, a szponzoraim pénzügyi támogatásában érvényesülve került számára előtérbe.
Sajnos a feleségem falnak szorított, és mivel férfiként lejáratott, a gyengeség mögé bújva áll csak módomban úgy tetszelegni önök előtt, mint aki úgy látszik összetört és megbánta tetteit.
Férfiként belegondolva, számos jó puncival volt dolgom és az a közel száz nőt, a világ összes kincséért sem hagytam volna ki.
Most itt állok önök előtt és igyekszem elhitetni, hogy megbántam és megváltozok, meg mert ez állítólag betegség amit tettem. Egyről azonban nem szabad megfeledkezni, hogy az amit elértem, magam kitartása és tehetségének gyümölcse, a sok nő meg bele volt őrülve abba, hogy egy ilyen hírességgel összefeküdhessenek. Nekem sem volt ellenemre bevallom.
Ezzel szemben azt kérik tőlem, hogy a folyamatosan apadó dollár milliók elvesztését megakadályozva, álljak ki önök elé és mint egy hímringyó, nyájaskodjak.
Úgy gondolom, mert a feleségem megzsarolt, ha nem teszem kiforgat még további 100 millió dollárból, meg kell tennem, mert az összes szponzorom, elfordult tőlem és ha ezt a pénzt elkéri, akkor bizony legatyásodom.
Van az a 100 millió dollár amiért önök, engem a világ legjobb golfozóját, úgy nézhetnek meg, mint egy szárnyaszegett, meggyötört rossz hímringyót!
Az ég áldja önöket, éljen Amerika, éljenek a pénzéhes ringyók és én is igyekszem túlélni ezt a szőke pénzéhes libát!
Viszlát! “
Szerintem a Tiger Woods szájába ez a beszéd illett volna!
Norbi: “elveszítettem a látásomat”
Posted by: | CommentsHárom bejegyzés, három élethelyzet, de hogy ki is az a Norbi? Norbi a korábbi 2 bejegyzésünket kiegészítendően, ma meglepett egy részletes történettel. Azzal a történettel, ami az Ő életéről szól, Norbiról, ahogyan elvesztette szeme világát. Azt, ahogyan elvesztette a barátait, az önbecsülését, majd újra erőt merített és úgy általában már vidáman is tudja élni az életét. Azt mondja nekem mindig, hogy ő sem mindig ilyen, benne is meg van a szorongás, néha nagyon nehezen kezeli ezt a helyzetet, de erőt ad neki, hogy él.
Norbi sorait úgy adom közre ahogy írta, mert ő maga írta. Bárhol is írt kisbetűvel vagy naggyal, minden úgy marad ahogyan ő írta. A sorok tördelésén változtattam csupán a jobb átláthatóság érdekében. Norbi szó szerint vakon gépel, vakon! Aki nem hiszi, járjon utána!
” Én lennék az a galád, akit a Zoli emlegetett. Lakatos Norbinak hívnak, 2 éve vakultam meg.
Hogy hogy történt?
Hát azt magam sem hinném el, ha más mesélné el a történetet.
Kisharsányban a szüleimnél voltam éppen akkor. január 11.-e volt, és rajtam volt a sor, hogy fát hozzak be a tűzre.
Felöltöztem, cipőt is húztam és kimentem fáért. A fásban fel kellett állnom a padkára, hogy a felhasogatott fákat lehúzhassam a tetőről.
Ahogy a padkáról leléptem egy örült nagy fájdalmat éreztem a sarkamba. Láttam, hogy egy deszkadarab nem akar lejönni a cipőm talpáról.
Akkor már tudtam, hogy mi is történt. Kihúztam a szöget a sarkamból, levettem a cipőm és akkor láttam, hogy elég nagy a baj, mert eléggé vérzett. Édesanyámmal beültünk a kocsiba és irány a siklósi sebészet. Ott szépen, ahogy kell kitisztították, megkaptam az ilyenkor szokásos tetanuszt, majd hazamentünk.
Másnap már dolgoztam vele, és nem éreztem semmit, nem fájt, nem dagadt be, nem pirosodott. Így telt el 6hét, igen jól látjátok, 6hét.
Amikor is az történt, hogy a barátnőm kérdezte, hogy fáj-e a sarkam, mert olyan furcsa rajta valami. Megnéztem és tényleg olyan puha volt .
Ahogy elkezdtem nyomkodni, egyszer csak a szög helyén kifakadt. Véres, gennyes cucc jött belőle ki.
Hétfőn irány vissza a sebészet, az orvosok a fejüket vakarva álltak, mert ilyennel még nem találkoztak, hogy valakinek 6héttel később gyulladt volna be bármije is. Újra kitisztították és kötözésre jártam majdnem 2hétig. Miután semmi változás, nem akart a gyulladás lemenni a sarkamról, sőt már a bokámra is átterjedt, az orvosok előálltak egy olyan ötlettel, hogy beraknak kettő csövet, hogy azon keresztül ürüljön az a cucc ami nem oda való. A műtét megtörtént, azt mondták, hogy sikerült is, és hogy pihentessem a lábam. Én úgy is tettem, pedig az orvosi utasításokat nem igen szokásom betartani.
Március végén, amikor semmi nem javult, még becsövezve sem, akkor úgy döntöttünk, hogy lemegyünk szegedre, ahol már kezelt egy nagyon jó és számunkra szimpatikus orvos. A nevét is megemlítem, mert sokat köszönhetek neki és ez a legkevesebb. Dr Bálint Jánosnak hívják, aki azóta Kalocsára került a sebészeti osztályra. Nem tudom, hogy jó döntést hozott-e ezzel, egy biztos, hogy a kalocsai kórház sokat nyert azzal, hogy Ő odament dolgozni.
Ő kezelte tovább a lábam, ami már annyira be volt gyulladva, hogy a fél lábszáramig teljesen be volt dagadva és pirosodva. A röntgen kimutatta, hogy a szög kiszakított egy darabot a sarokcsontomból és az okozta a gyulladást. És mivel majdnem 2hónapig be volt gyulladva, kaptam egy szép csonthártya gyulladást is. Azért, hogy ne húzzam tovább az időt, elkezdem leírni, hogy hogy is kezdődött a megvakulásom.
Bálint doktor szigorú ágyban maradást követelt meg, mert azt mondta, hogyha nem tudjuk a gyulladást megállítani, akkor sajnos amputációra kerül sor. Ezt az orvosi utasítást betartottam. Egy vasárnapi nap, már nem is tudom hányadik nap volt ágyban töltve, éppen a barátnőmmel sms-eztem. A hátamon feküdtem és mivel nem tudtam az éjszaka aludni gondoltam becsukom a szemem amíg megjön a válasz. A válasz megjött, én kinyitottam a szemem, de az sms-t már nem bírtam elolvasni, mert minden behomályosodott.
“Megvakultam…”
Becsuktam a szemem, majd újra ki, de semmi változás. Szóltam a nővérnek, ő az orvosnak és azonnal vittek a szemészetre. Azt mondták, hogy a retinán az erek be vannak gyulladva, lézeres műtéttel talán meg tudják oldani a problémám. Megtörtént a beavatkozás, nem is egyszer , de semmi változás. Felküldtek Budapestre a Szt. Imre kórházba, Dr Radó Gábor főorvos úrhoz. Ő már haza sem engedett, másnap megműtötte a bal szemem. A műtét sikerült, de a beteg meghalt szindrómába estem. A műtét után a bal szememre semmit nem láttam. A jobb szememet lézerezni kezdték és úgy látszott, hogy meg fogják tudni menteni. De az ég sem volt velem, mert kaptam egy kötőhártya gyulladást, e miatt be kellett fejezni a lézerezést.
Miután a gyulladás lement a szememről, a lézerezés már nem segített volna, ezért azt mondták, hogy műtétre lesz szükség. Azt mondták, hogy kb 30% az esélyem hogy látni fogok. Ha nem műtetem meg akkor szépen lassan el fog menni a látásom a jobb szememről is.
Belementem, bár ne tettem volna.
Azt javaslom mindenkinek aki ilyen cipőben jár, hogy ne egyezzen bele a műtétbe, csak akkor ha 80%-ot ígérnek neki legalább, hogy visszanyeri a látását. A műtét ismét sikerült, olyannyira, hogy a jobb szememre is megvakultam.
A szüleim hazavittek.
Közel egy évig feküdtem otthon a négy fal között. A barátaim, akiket a barátaimnak hittem, szépen csöndben elpárologtak mellőlem.
” Megvakulsz és alig marad barátod? “
Kb. 80emberből annyi maradt mellettem, hogy egy kezemen meg tudom számolni.
Három kategóriába tudnám sorolni őket:
- Az egyik az, amikor megígérik, hogy majd felhívnak, megkeresnek és azóta sem volt rá idejük.
- A másik az, amikor nem ígértek semmit , mert meg sem kerestek, hogy mi is történt velem.
- A harmadik az , amikor azt mondták, hogy ne haragudjak, de nem férek így bele az életükbe.
Ezeket utáltam akkor a legjobban, de az idő múlásával rájöttem, hogy bennük legalább volt annyi bátorság, hogy a szemembe mondják.
5 ember volt aki mellettem állt. Ez az 5 ember:
Rács István
Varga-Pálóczi Tünde
Sári-felnagy Anita
B.Nagy Balázs(Béni)
Budai Tamás(Csuti)
Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy mellettem voltak a bajban.
Talán soha nem fogom nekik tudni meghálálni, amit tettek értem, de azért meg fogom próbálni. ”
Norbi pont olyan mint minden korabeli fiatal, a különbség csak annyi, hogy : VAK
Érdemes elgondolkodni, milyen emberek is azok akik a vakvezető kutyával kizavarják a vakot a Tescóból, mert hogy oda állat nem mehet be , miközben nem segítenek neki abban, hogy bevásárolhasson. Norbi mindenkinek megköszöni ha segíteni akar neki és elnézést kér akkor is ha bárkinek neki megy. Udvarias, néha levert néha piszokul vidám, olyan akit ha a szemeddel látod, azt hinnéd egy vidám fiatal, pedig Norbi 30 éves korára megtanulta, hogy életben kell maradnia, mert vakon nem bízhat az emberek jó szándékában!
A Zoli unszolására tovább írom a megvakulásom történetét. Bár én nem akartam, mert tudom, hogy vannak rajtam kívül mások,
akik sokkal nagyobb problémákkal küzdenek. de aki nem kíváncsi a panaszáradatomra, az ne olvassa tovább. Szóval ott tartottam, hogy azok akik
mellettem maradtak. Az ember ilyenkor automatikusan nem említi meg a családját, pedig ők teszik ilyenkor a legtöbbet értünk, ők hozzák a legtöbb
áldozatot.
Ez nálam is így történt.
ők mindent megtettek, hogy nekem valamelyest jobb legyen, minden követ megmozgattak, hogy bármi javulást elérjenek az állapotomban.
Olyannyira magam alatt voltam, hogy a négy fal közül nem igen mozdultam ki. kaptam is a fejemre ezmiatt, amit akkor b…..tásnak tudtam be,
de mostanra rájöttem, hogy csak a javamat akarták. Inkább elvoltam a magam kis hülye gondolataival, minthogy eltereltem volna őket bármivel.
Semmi nem volt jó, mindenkire haragudtam az állapotom miatt. De főleg a szüleimmel viselkedtem úgy ahogy nem kellett volna.
Felvettem a kaktusz ruhám és csak szúrtam, bármit is csináltak.de mindig azokat bántjuk akiket szeretünk.És most szeretném megragadni az alkalmat,
hogy megköszönjem szüleimnek, testvéremnek, nagyszüleimnek, hogy annyi mindenben segítettek és mellettem álltak a legrosszabb időkben is.
rajtuk kívül volt egy ember aki mindig megpróbált kimozdítani a négy fal közül és próbált visszavinni az életbe.
Időt és pénzt , valamint ami a legfontossabb, barátságot nem sajnált rám. Bár 150km-re volt tőlem, de Ő mindig jött és vitt magával.
Mentünk lovakat etetni, bevásárolni, ruhátvenni, bárhova ment, vitt magával. Neki nem derogált az, hogy kisérgetni kellett.
nem volt kínos neki vakot kisérgetni! A mai napig azt állítom, hogy az embernek egy barátja van, igaz barátja. hát nekem Ő az igaz barátom.
Azt hiszem, illetve tudom, hogy tűzbe menne értem.
Nevet is írok : Rács István
Egy másik illetőt is meg kell említenem, akinek sokat köszönhetek még, mert Ő telefonon tartotta bennem a lelket. A kezdeti napokban,
minden nap telefonált, pontosan délután 3 órakkor. Minden napom fénypontja volt amikor 3kor megcsörrent a telefon, és meghallottam az
Ő hangját a telefon másik oldalán. Lehet, hogy neki is nagyon rossz napja volt, mégis hozzám vidáman szólt és napról napra kihúzott a gödörből.
Bár ezek a telefonálások a hetek és hónapok múlásával ritkultak, de csak annak írható ez be, hogy egyre jobban lettem. Pedig tőle nem várhattam
volna el, hogy így álljon hozzám, mert azt hiszem, hogy régen nagyon megbántottam.
Bár van egy személy, aki nem örül, hogy a mi kapcsolatunk ilyen, illetve, annak sem, hogy én egyáltalán létezem az Ő életében.
és Ő mégis mellettem volt a legrosszabb napjaimban.
ismét egy nevet fogok említeni:Sári-Felnagy Anita
Majdnem egy év otthonlét után jött édesanyám azzal az ötlettel, hogy talált Budapesten egy rehabilitációs tanfolyamot, ahhova el kéne mennem.
A hátam közepére nem kívántam a dolgot, de áprilisban ott találtam magam.
A VERCS!
Vakok elemi rehabilitációs csoportja.
Ezúton szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem a tanfolyamon. Nagyon nagy változásokat hozott az életembe ez a pár hónap.
A tanfolyamra szülői rábeszélésre mentem el, az elején nagy utálattal. Haragudtam mindenkire, mindenre, kerestem a bűnöst akit hibáztathattam
a megvakulásom miatt. Utáltam magam, mert nem találtam a helyem az életben. utáltam a szüleim, mert erőltették a tanfolyamot. utáltam a
tanárokat, mert számomra feleslegesnek tünő dolgokkal fárasztottak. Hogy idáig eljussak kellett az, hogy felnyissa valaki a szemem. z már az
első héten megtörtént, a sorstársak, tanároknak köszönhetően. A 3 hónap alatt visszanyertem az életkedvem, célokat tűztem ki magam elé.
Nagy Karolinnak köszönhetően megtanultam közlekedni.
Balla Ágitól megtanultam helytállni a mindennapokban. Pászti Ági pedig megtanította a braille írást-olvasást. Balogh Gyuláné Mariann még szőni is
megtanított. Takács Judit pedig simává tette az amúgy göröngyös utat. És, hogy ki ne maradjon, Herceg Lajos nélkül most nem irogatnám
ezeket a dolgokat. Név szerint hosszú lenne felsorolni mindenkit aki segített idáig eljutni akár csak egy szóval is.
De mindenkinek köszönöm.
A tanfolyamon rám talált az a dolog , amit csak úgy emlegetünk, hogy szerelem. ez a dolog megtestesítője Kokas Cecília volt.
Tanár és diák. Illetve, hogy helyesbítsek, engem nem tanított. adódott belőle bonyodalom rendesen. De ez a kapcsolat nagyon szúrta a
begyöpösödött barmok szemét. A 3hónapot köszönöm a VERCS-nek és az intézetnek, de az utánalevő dolgokat ….!
Majd egyszer máskor.
“Idővel az ember megérti,mi a különbség a között,hogy tartasz egy kezet vagy leláncolsz egy lelket. És megtanulod,hogy a szerelem nem
azt jelenti,hogy lefekszel valakivel és ha nincs valaki melletted,nem azt jelenti,hogy egyedül vagy.
És megtanulod,hogy egy csók még nem szerződés és nem ígéret. És elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel, és megtanulod
az utakat a mára és mostanra építeni,mert a holnap nem garantálja a terveidet. A holnapnak mindig van egy csomó olyan változata ami
megállíthat félúton. És idővel megtanuljuk,hogy a nagyon sok is életet adó meleg is égethet és elszenesíthet.
Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és diszítgetni a saját lelkedet ahelyett,hogy másoktól várod,hogy virágot hozzon.
És tanuld meg,hogy tényleg el is tudod viselni,hogy tényleg van erőd és tényleg értékes vagy.
És az ember csak tanul és tanul.
És idővel megtanulod,hogy ha csak azért maradsz valakivel,mert gazdag jövőt ígér,előbb utóbb visszatérsz a múltba. Idővel megtanulod,
hogy csak az tud boldogságot adni aki elfogad hibáiddal és nem akar megváltoztatni. De ha csak azért maradsz valakivel,hogy ne légy
egyedül,idővel majd nem akarod látni. Idővel megtanulod,hogy az igazi barát kevés, harcolnod kell érte,mert másként körülvesznek a nem
igazak. Idővel megtanulod,hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt akit megsérteni akartál.”
Ahogyan egy vak ember látja
Posted by: | CommentsNéhány nap alatt a vak emberek által látott színvilág bejegyzésem és természetesen Norbi barátom lelkesedése elsősorban mozgatórugóként, nagy számú látássérült – teljesen vak – embertársam szívéhez eljutott, aminek mostantól egyáltalán nem fogok korlátot szabni, publikálok mindent, hogy mindenki láthassa, a látássérült ember, hogyan lát, hogyan gondolkozik. Nekünk látóknak, elképzelhetetlen, hogy milyen vakon az utcán közlekedni. Minap Norbi az utcán közlekedett és mert a járdaszegély le volt süllyesztve, neki koccant egy férfinak, aki a Norbi napszemüveges arcához fordult, majd pikírten odavágta: “Mi van, vak vagy? Nem látod, hogy itt állok?” – mire Norbi higgadtan csak ennyit mondott: Igen, vak vagyok! Távozáskor eshetett le a tantusz arrogáns embertársunknak, hogy a távozó ember kezében, ott virított az “eszköz”:
Norbi fehér bottal közlekedik!
Norbi bár mostanság minden bacilus barátja lett, megtisztelt egy kedves levélnyi újabb észrevétellel, melyeket ezúton osztok meg. Köszönöm mindenkinek, aki foglalkozik vak emberként ezzel a témával. Reméljük, sok látó ember figyelmét tudjuk felhívni arra, hogy a látássérült ember is teljes életet szeretne élni. Ebben remélem a változást, azok körében akik cikkeimet elolvasva, talán toleránsabbak lesznek és segítőkészebbek látássérült embertársaikkal.
“Ugyanakkor kicsit olyan misztikus valaminek érzem azt, hogy a született vakokat mindig azért sajnálják a legjobban, mert nem látják a színeket. Szerintem, őszintén szólva, ennél sokkal nagyobb veszteség, ha valaki nem tud síkírást olvasni, vagy nehezen tanul meg térben tájékozódni.
De valamiért az emberek többségének fantáziáját ez ragadja meg először.”
Németh Orsolya
“Arra gondoltam, hogy aki életében sosem látott, sok mindenről más módon alkot képet, mint aki valaha valamennyit látott.
Például a színeket valójában sosem ismerheti meg egy születésétől kezdve teljesen vak ember.
De azt is igaznak tartom, hogy az ép látású emberek agyába érkező információk 80 százaléka a szemük által jut el az agyukba. Tehát a csecsemő korban sem látó gyerekek minden bizonnyal hátrányban vannak látó társaikhoz képest. E hátrányt behozni szinte lehetetlennek tűnik számomra. Hogy nehogy félreértés legyen belőle, leszögezem, hogy veleszületetten vak személyek is képesek a látó társadalomba beilleszkedni és teljes értékű életet élni.
Viszont úgy vélem, hogy ehhez nekik óriási erőfeszítést kell tenniük, ami egy csomó idejüket, energiájukat felemészti.”
Angyal Gábor
“Sokáig én sem tudtam volna elképzelni, hogy milyen, ha megszürkül a világ, majd eltűnik. Nekem a közlekedésben nagyon sokat segítettek a színek és az árnyak. Pl. egy nagy ház árnyéka vagy egy-egy oszlop vagy tereptárgy feltűnő színe. Amikor ezek eltűntek bizony egészen megzavarodtam az utcán. Valahogy minden támpont megváltozott.
Egyszer már megtanultam járni, mikor pici voltam. Közlekedni is megtanultam gyengén látóként. Majd megint megtanultam, mikor 3 hónap alatt redukálódott a látásom színekre és árnyakra. Egyik sem volt annyira más, mint mikor végleg eltűntek a fények.
Mivel maximálisan kihasználtam a látásom így valószínűleg nem is fejlődött ki annyira a térhallásom. Hallottam én mindazt, amit más vak, de teljes pontossággal nem tudtam bemérni a távolságát és a pontos irányát a hangnak.
Annyira lekötött a bottal való közlekedés, hogy valahogy nem volt már biztonság. Na ezért kezdtem el kutyával közlekedni. Bármilyen furcsa, de most pontosan tudom, hogy mikor merre járok és mit kell mondani a kutyának. Nem tud úgy elvinni a csalitosba, hogy ne találjak vissza.
Teljesen olyan, mintha még meg lenne a látásom. Nem pontosan tudnám megmagyarázni, hogy miért, de mégis így van. A botttal mindig meg kellett nézni, hogy amit hallok az úgy van-e. Most pedig csak körül kell néznem és tudom, hogy mi hogy és merre van.
Sok-sok gyerekkori emlékem van és a legtöbb arra vonatkozik, hogyha jártunk legalább egyszer valahol, akkor pontosan megmaradt egy-egy útvonal, épület elhelyezkedése, belső térszerkezete stb.
Az arcok, emberek nem, azt mondják ezeket felejtik el legelőször. Nálam bejött. De az utakat, tereket meg mindenféle környezeti tényezőt pontosan meg tudnék még mondani most is, hogy hol volt vagy mi nem volt ott régen.
Ez is egy adottság.
Sokat segített és segít a térbeli tájékozódásban. A legtöbb veleszületett vaknál ez hiányzik. Gondot okoz, ha felvázolod neki, hogy hogyan néz ki az aluljáró, akkor kiigazodjon rajta, vagyha megváltozik az útvonal, akkor hogyan lehet más irányból ugyanoda eljutni úgy, hogy soha nemjárt a másik irányból.
Én leginkább ezt sajnálom, hogy ez hiányzik nekik. A színek is fontosak, de anélkül inkább el van az ember, mint enélkül. Nagyon sok látássérült kűzd azzal a problémával, hogy az információk tömkelege számára nem rejt értékelhető mondanivalót és ezáltal elenyészik. Ugyanez igaz a siketekre is. Szerintem érdemes lenne erre felépíteni majdan egy kutatást, hogy ez tényleg így van-e és miért.”
Sztakó Krisztina
“Én pl. közel 8 éves koromig láttam, és közvetlenül a látásvesztésem után még oly hűen éltek a vizuális emlékek, hogy gyakorlatilag az első napokban fel sem fogtam, hogy már semmit sem látok.
Ennek természetes hozományaként ki is vittem pár ajtót a kórházfolyosón, rohangálásaim során. 
Arra is tisztán emlékszem, hogy a vizuális képek és emlékek legtovább álmaimban maradtak meg nagyon is élénken. Megvakulásom után még legalább egy évig csak és kizárólag úgy álmodtam, hogy mindent 100%-osan láttam álmomban, hihetetlen volt.
Sajnos ez az idő múlásával fokozatosan elmaradt, és előfordult, hogy csak bizonyos dolgokat vagy személyeket láttam álmomban. Konkrétan él még bennem egy akkori rémálmom, mikor is egyetlen dolgot láttam, de azt tisztán, mégpedig azt, amitől féltem.
Azon kívül viszont semmit, tehát mintha a látás keveredett volna a teljes vaksággal. Aztán nagyon sokáig az volt az érzésem, hogy ha a kezemet, pontosabban az ujjaimat magam elé tettem, hogy látom azokat. Ez persze nem volt igaz, de mégis, a megtévesztésig úgy tűnt számomra.
Ez mind-mind az emlékekből fakad.
Én pl. minden színre emlékszem, és mindig az az érzésem, hogy nem is volnék soha képes ezeket elfelejteni, valahogy annyira természetesnek tűnik a dolog. Sőt, még egymásba keverve is magam elé tudom őket képzelni, ahogy pl. összemosódnak.”
Réhm Attila
„Nincs semmi elképzelésem róluk. Azt tudom, hogy mi a sötét meg a világos, de csak azért, mert azt még láttam. Most már nem látom azt sem, de az emlékeimben tudom, hogy milyen. Színeket soha nem láttam, így azok nekem nem jelentenek semmit. Nem tudom,
hogy az egyik szín miben különbözik a másiktól, számomra a színek sajnos csak megjegyzendő adatok. Így fordulhat elő például, hogy fogalmam sincs, melyik szín harmonizál a másikkal és melyik nem. Ezt ugyanis nem lehet megjegyezni, legfeljebb leírni lehetne, de ezzel az a baj, hogy még az alapszínek és a tipikus kevert színek esetén ez úgy-ahogy menne, a rengeteg árnyalatot lehetetlen lenne leírni és összepárosítani.
Alakokat sem látok, ha elképzelem, tapintom mind azt, ami tapintással teljes egészében átlátható. Ennek azért vannak méretkorlátai. Amikor közlekedem, természetesen igyekszem figyelni a tereptárgyakra, de az utcarészletek bejárásánál nem annyira az alakzatbeli rálátás, hanem inkább egy lejátszódó folyamat részese vagyok. Ez okozza azt, hogy sokal nehezebben tudom megközelíteni ugyanazt a helyszínt egy alternatív útvonalon, mert nem vagy nem jól látom át azt a struktúrát, amit a látó, vagy a korábban látó és most már vak vagy gyengénlátó személy átlát vagy leképez a fejében. Ezért sajna nehezebben megy az útvonalak megtanulása is és a közlekedés sokkal inkább a megtanult útvonalakra szorítkozik.”
Dr. Simon Gergely
Ez a vélemény pedig egy gyógypedagógustól származik:
“Nekem az a véleményem, hogy a vakon született embereknek teljesen megfoghatatlan dolgok a színek. Persze, el tudják sorolni őket, de az csupán egy információhalmaz számukra, semmi tartalommal. Esetleg még valami kézzel fogható tárgyra tudnak asszociálni egy-egy színről (amit sokszor hallottak, tanultak), mint például: alma-piros, vagy fű-zöld, nap-sárga, de nekik fontosabb az alma íze, a fű illata, a nap melege. Szerintem nekik is jutottak színek: a hangszínek, amiből pontosan kihallják a vidámságot, szomorúságot, csalódást az ember hangjából…”
Kokas Cecilia
Színek, vakon: Vakszínek
Posted by: | CommentsLakatos Norbert 28 éves koráig úgy élt mint más emberek. Látta a napot, a fényeket a világot és élvezte annak örömét amit a színek adtak. A napfelkelte színáradatát, a tenger kékjét és mindazt ami széppé teszi látók számára az életet. SMS-t irt barátnőjének éppen amikor az elküldött SMS már nem érkezett el a szeméhez. Abban a pillanatban elveszítette látását egy csonthártya gyulladás következtében. Szereti az életet, az embereket de ennek ellenére a kihívás, hogy látó emberből vak lett egy pillanat alatt, őt is megviselte.
Kettő év telt el azóta.
Norbi mostanra tudja azt amit sok már korábban látását elvesztett ember, amit mi látók nem tudunk: 240ezer forintba kerül a JAWS 9 program amitől számítógépen olvasni tudja a weboldalakt. 100 ezerbe az a Symbian oprendszeres mobil amire közel 40 ezerért rákerül a beszélő telefon szoftver is. Az utcán már szinte vidáman fogadja, ha rászólnak: ” hé mi van miért lökdösődsz, nem látsz? ” – mert a fehér botot sem látják meg mások a kezében. Azt is kezdi elfogadni, hogy a mozgáskorlátozottak akadálymentesítése miatti járdaszegély lesüllyesztés okán, olykor a villanyoszlopnak koppan. Szép világot élünk, ilyen kedveset, ilyen törődésre bénát. Olyat, ahol az emberek ha nem elég jó túlélési adottságokkal rendelkeznek, így jártak. Egy hétvégi estén beszélgettem Norbival, amikor is azt kérdeztem, Ti vak emberek hogyan látjátok a színeket és az aki soha nem látta a színeket, mit hogyan gondol a színekről. A kérdést Norbi, egy vak társához intézte, tanulságos a válasz, érdemes elolvasni:
” Jó napot!
Nem furcsa egyáltalán a kérdés, abszolút jogos és már nagyon sokan feltették nekem. Igazából a színek felépítését, milyenségét senki nem magyarázta el, egész egyszerűen mindig mondták, hogy ez meg az így néz ki, ilyen színű, majd hozzátették az egyes dolgokhoz, hogy nagyon szép vagy nagyon csúnya és akkor kezdtek magyarázni olyat, hogy melyik színhez melyik nem passzol. Valamiért viszont számomra is automatikusan furcsa és nevetséges volt, amikor közölték valakiről egy buli alkalmával, hogy sárga nadrágban és lila zakóban van. Annyit mondtak viszont, hogy vannak ridegebb és hidegebb színek, melegebb, lágyabbak is, azokat viszont tudom, hogy pl. a fehér a béke és a nyugalom színe, a fekete a sötétség és a gyász színe, a szürke is amolyan borongós, unalmas és egyhangú színt jelez. Hát röviden és tömören hirtelen ennyit tudok erről Neked mondani, ha még eszembe jut valami, szólok.
Még talán annyi, hogy vannak amolyan félprofi tehetségek, akik a ruhájuk anyagából megmondják halál pontosan, hogy milyen színű… hát nem tudom, mennyire lehetséges az ilyesmi, nekem sose sikerült, maximum a durvább anyagúakról tudtam megmondani, hogy milyen (pl a fehér pólót talán felismerem). Én akkor is azt mondom: célszerű egy látót megkérdezni esetleg, hogy ez vagy az a ruha hogy áll rajtam, ez vagy az milyen színű, bár szerintem ruhákat is össze lehet úgy válogatni, hogy olyan szín legyen, hogy tök mindegy mit veszel fel, ne furcsállják a dolgot. ”
Hermann Tibi, “meggyboros”
no comment …
